2013. május 11., szombat

Vandanadrág - ez is újrahasznosítva



Darázsderekú legkisebbemnek muszáj varrnom pár nadrágot, mert a nővérei régi nadrágjai jórészt lecsúsznak róla, a belevarrt gumis nadrágok átalakításához meg nincs kedvem. Főleg, mert Emma és Viola a legtöbbjét tudja még használni. Hiszen ami 2 évesen hosszú nadrág volt, az most térdnadrág, ahol akkor elfért a pelenka, ott most elfér a fokhagymagerezdnyi fenekük.

Most nem felejtettem el lefényképezni a kiindulási darabot, mielőtt belevágtam volna! Kilós turiban vettem ezt a jó bő pulcsit, volt vagy 150 Ft. Egyből tudtam, hogy az ujjából Vandának lesz nadrág...


Nyissz: levágtam az ujjakat.


Még két nyissz: oldalt is felvágtam őket. Színt színre egymásra tettem a két darabot, aztán jöhetett a szabásminta, amit egy meglévő nadrág alapján rajzoltam.


Úgy látszik, kicsit rövidebb az ujj a kelleténél. Nem baj, legfeljebb nem ér bokáig a nadrág. Úgyis kis könnyed nyári nadrág lesz, ami csak azért hosszú, hogy ha elesik a betonon, ne nyúzza le a térdét. Itt most pont fordítva van a szabásminta, mert a pulcsi ujjának a felhajtását használtam fel gumiházként, vagyis az alja a nadrág teteje.


Behajtottam kicsit a minta alját és körbevágtam.


Kész is a szabás, a varrás pedig már gyerekjáték. Annyi trükk van a dologban, hogy a "kész gumiházba" előre belefűztem a kettőbe vágott gumit és a gumik végét is összevarrtam az anyaggal együtt, amikor az elejének ill. a hátának a közepén végigmentem a géppel.


És a végeredmény. Az alját egyszerűen cikkcakkal tisztáztam el úgy, hogy közben nyújtottam az anyagot. Nagyon szeretem ezeket a fodros széleket, és annyira egyszerű megcsinálni.


Nem kellett kétszer mondani neki, hogy vegye fel :-)


A játszótérre is nagy örömmel jött benne.


És még a kavics is ízlett ebben a nadrágban.


A pulcsi többi része pedig felhasználásra vár. Vagy nadrág lesz belőle a nagyoknak, vagy valami kis ruhácska, még majd megálmodom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése