2013. december 15., vasárnap

Karácsonyi ajándékcsomagolás

Már töröm a fejem az idei csomagolásokon...

3 éve jött el a pillanat, amikor végképp elegem lett a töméntelen mennyiségű feleslegesen elhasznált papírból, vettem némi olcsóbb anyagot, hogy nekiállok zsákokat varrni. A varrás nem jött össze, csak addig jutottam, hogy papír helyett egyszerűen darabokra vágott vászonba csomagoltam, egy-két nagyobb darabot pedig fehér lepedőbe. Akkor így nézett ki a karácsonyfánk alja:


2 éve aztán karácsony előtt megérkezett a családba a jó kis interlock, amivel már gyerekjáték volt zsákokat varrni, el is készült egy csomó, amikbe nem csak itthon, hanem a nagyszülőknek, unokatesóknak is csomagoltam. "Szokás szerint" felhasználtam egy-egy fehér lepedőt, huzatot a nagyobb dolgoknak, és még be nem fogott fehér konyharuhát is a változatosság kedvéért.


Tavaly aztán év közben megfogyatkozott a zsákjaink száma, és karácsony előtt nem zsákokat varrtam, hanem különböző szatyrokat (függönyből, viaszosvászonból, rózsás törölközőből), sőt tornazsákot is csomagolás gyanánt a tágabb családnak.


Itthonra pedig? Álltam az anyagos polc előtt, kevés volt az idő, hát elkezdtem leszedni mindenféle anyagokat, újrahasznosításra váró ruhákat, ezt-azt, és hogy rendszer legyen benne, ha már színkavalkád is, mindenkinek a kedvenc színébe csomagoltam, így nem kellett ajándékkísérő, mégis mindenki tudta, melyik az övé.

Apának zöld összeállítás, közte egy párnahuzat is:


Emmának turis csipkés terítőbe, egy lila szoknya anyagmaradékába, meg még újrahasznosításra váró harisnyába is csomagoltam.



Violánál nagyon pihent lehettem már, ugyanis az a kis kerek csomagocska alul, az egy diafilm fonállal körbetekerve :-)


Közelebbről a gombolyag.


Vanda ugyan akkoriban még nem nyilatkozott a kedvenc színét illetően, de gondoltam, a rózsaszín nem lesz ellenére.

Együtt az egész ilyen volt.


A kibontás után pedig minden csomagolóanyagot szépen összehajtogattam és visszatettem a helyére...
A gyerekek épp a napokban emlegették meg a kedvenc szín szerinti csomagolást, hogy milyen jó volt tavaly, úgyhogy lehet, hogy megismétlem a dolgot idén is. A rokonok ajándékához való csomagolóanyag elkészítéséhez már nekiláttunk, de azt jövőre mutatom meg, hadd legyen most meglepetés :-)

3 megjegyzés:

  1. Lájk, lájk, megagigalájk Móni!! Ejha!!!! GRAT!!!

    VálaszTörlés
  2. Hát, bámulok! Mi megpróbáljuk gyönggyé alakítani a csomogolópapírokat. Nem valami nagy tempóban...

    VálaszTörlés