2013. július 10., szerda

Fekete szoknya újrahasznosítással


Emmának van már ünneplő szoknyája, de az évzáró előtt valamibe beleakadt és kihúzott az anyagból pár szálat, így tulajdonképpen nem ártott neki egy új. Főleg, hogy a lomis piacon összeszedtem az otthagyott cuccokból többek között egy jó kis hímzett, C&A-s fekete kendőt is, ami adta magát, hogy szoknya legyen belőle. A Make it and love it blogon szereplő nagyon egyszerű módszerrel gondoltam megvarrni, ezért vettem hozzá 5 cm széles fekete gumiszalagot.


A kendő negyvenegynéhány cm széles és 180 cm hosszú volt, előbbi pont megfelelő Emmának a szoknyahosszra, utóbbi pedig elég ahhoz, hogy kellőképpen bő legyen a szoknya, így nem kellett semmit szabnom. Összevarrtam a kendő két keskenyebb szélét és szétvasaltam. Eltisztázni nem kellett, mert már be volt ugyebár szegve.


Összevarrtam a gumiszalagot cikkcakk-öltéssel. Bár a belinkelt blogon Ashley simán így hagyja a gumit, nekem nem tetszett, hogy látszik a varrás, ezért én rávarrtam egy hozzáillő pamutszalagot a varrásra, hogy eltakarja.



Aztán szépen összetűztem a gumit az anyaggal, ahogy a nagy könyvben és a másik blogon meg van írva, elkezdtem volna varrni, és itt jött a bökkenő.


Nem tudtam kinyújtani a gumit akkorára, amekkora a rátűzött anyag volt. Két oka is volt, mint utóbb rájöttem: egyrészt bővebb szoknyát varrtam, mint Ashley - ő a gumi hosszának a dupláját szabta ki az anyagból, nekem meg kb. 50 cm hosszú szalagra jutott 180 cm anyag. Hát elkezdtem beráncolni az anyagot. És ahogy próbálgattam, hogy mennyire kell beráncolni ahhoz, hogy a gumit a beráncolt anyaghosszra ki tudjam nyújtani, kiderült, hogy az én gumim valószínűleg nem nyúlik annyira, mint Ashleyé. Egyáltalán nem nyúlik a duplájára. Szóval lehet, hogy ráncolás nélkül nem is érdemes megpróbálni ezt a fajta szoknyavarrást, hacsak nem tudok valami hasonlóan nyúlós gumit szerezni :-(

A beráncolt anyag a gumira tűzve így nézett ki:


A ráncolás miatt aztán kénytelen voltam a kendő szélén a beszegést levágni és interlock-kal eltisztázni, mert a duplán visszahajtott anyag beráncolva már túl sok volt oda.

Végül aztán csak elkészült a szoknya, ha nem is 10 perc alatt, mint ahogy először gondoltam, de azért a ráncolással együtt is gyorsan.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése