2013. december 2., hétfő

Zoknis adventi kalendárium - újratöltve


Nem tudom, emlékszik-e valaki a tavalyi adventi kalendáriumunkra. Annyira beváltak a zoknik (lehet kicsi vagy nagy attól függően, mekkora dolgot akar beletenni az ember - és készen vannak), hogy most is abból szedtem össze 12, lehetőleg téli tematikás párat. De a tavalyi felfüggesztés szerintem nem volt annyira tuti, mint a mostani megoldásom. Ez volt ugye a tavalyi:


Igaz, az ideihez kellett az, hogy édes jó atyám elkészítse nekem azt a keretet, amire az egyik kedvenc blogom alapján vágytam. Egy keretet, amiben a gyerekek műveit lehet "kiállítani". És amiből most kiszedtem a gyerekrajzokat, hogy a helyüket elfoglalják a zoknik. És hogy mik vannak a zoknikban? A régi mütyürözésből elegem lett, a tavalyi édesség-dolog nem vált be (egyébként is kapnak édességet, szóval nem nagy kaland, ha naponta még pluszban kapnak valamit), úgyhogy idén kreatívkodáshoz való alapanyagok (vagy legalábbis 1-2 hozzávaló, ami befér) van a zoknikban, amiket fel is használunk még aznap. Vagyis a napi ajándék némi idő, amit együtt alkotva töltünk el, készülve a karácsonyra.

Két zoknit már ki is bontottak, majd jövök a részletekkel, addig is még egy kép a falról (és a legújabb - egyben legrégibb - varrógépemről).



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése