Persze nem vagyok még eléggé rutinos blogger, így megint csak akkor jutott eszembe, hogy le kellett volna fényképeznem a kiindulási ruhadarabot, amikor már késő volt. Így a nyájas olvasó fantáziájára van bízva a dolog: tessék elképzelni a következő kép alapján, hogy milyen is lehetett a szoknya, amit elfeleztem.
Segítségképpen: a felső szoknya derékrésze az eredeti maradt, csak gumit cseréltem benne, egyrészt mert kilazult, másrészt mert 14 éves derékra volt megvarrva, nem az én 5 éves nádszálaméra. (A gumicsere miatt sajnos a visszahajtást fel kellett bontanom, mert az öltések egy csomószor a gumin keresztül mentek.) A felső szoknyán a farkasfog és az alsó világoskék fodor az én művem. A farmeranyag folytatódott a másik szoknyában, amin csak annyit változtattam, hogy behúztam derékban és gumiházas derékrészt varrtam rá.
Ez lett Violáé. A szalagocska helyén eredetileg "farmermadzag" volt masnira kötve, ezt rövidebbre vágtam és a két végéhez hozzávarrtam a masnim két végéhez, amit aztán behúztam a csőbe (vagy minek nevezzem azt a valamit ott).
Persze a közelebbin se látszik tisztán, hogy hogyan van, mindegy.
Így állt Violán (mutatja a masnit):
Azt mondta a drága, hogy nem gondolta, hogy ilyen szép lesz. Azt hiszem, a kék fodor nyerte el ennyire a tetszését.
A másikat nem kellett túlvariálnom, a hímzés önmagáért beszélt, miatta volt muszáj végre megcsinálnom ezt az átalakítást. Csak annyit teszek még hozzá, hogy mivel nem akartam a szoknya hosszából túl sokat elvenni, a derékrész két keskeny csíkból van összevarrva (az eleje meg a hátulja), amit levágtam csíkot, azt elfeleztem, így kissé szűk lett a dereka, de szerencsére Emma nagyon karcsú még és fel tudja húzni, de lehet, hogy 5 év múlva már nem tudja miniszoknyaként hordani.
Használatban:
Nem sikerültek túl jól a függőfolyosón a lemenő nap fényében készült fényképek, de azért teszek ide még egy közöset is a két farmerszoknyás lányról.
Ja, és persze a kukacolós címkék:
Mindenféle kézműveskedésem (az utóbbi időben leginkább varrásom) eredményét szeretném bemutatni, hátha valamelyik "művem" megtetszik és te is kedvet kapsz hasonlót készíteni, vagy csak egyszerűen egy kellemes percet szerzek vele neked is. Az előzmények ezen a blogon vannak: http://moniezmegaz.blog.hu/
2013. május 7., kedd
2013. május 5., vasárnap
Egy kupac szalag
Ahogy a címben ígérem, itt egy kupac szalag.
Így is lehet őket tenni. Szép színesek.
A múltkori szatyrokra csináltam ugyebár az sk címkéket szabad gépi tűzéssel. A sikerre való tekintettel (nem, a férjem nem dicsérte meg őket, ő annyit mondott a dologra, hogy "de nem teljesen egyformák", viszont másoknak tetszettek) beszereztem a helyi rövidáruüzletben némi pamutszalagot. Pamutszalagnak írom, mert a hivatalos elnevezések eltérőek, az eladó szerint van köztük Danubia - akármit is jelentsen ez - és köpper szalag, talán más is, de csak ezt a kettőt jegyeztem meg. Különböző szélességben és színben vettem, hogy mindig legyen kéznél megfelelő, amikor varrok valamit.
És akkor az első felhasználásuk:
Hogy mikbe varrtam bele, az hamarosan következik.

2013. május 3., péntek
Virágözön
Nem most kezdtem ezeknek a virágoknak a horgolását, de most kérték többen is a leírást, így végre csináltam róluk fényképeket is.
Hajcsatnak készítettem el őket, így néz ki a hátuljuk:
A horgolás leírása:
6 láncszem gyűrűvé zárva.
Megint 6 láncszem, ezt egy rövidpálcával a gyűrűhöz kapcsolom. Megismétlem ezt 4-szer, hogy az 5 külső sziromnak meglegyen az alapja.
Az első láncszemhurokhoz kapcsolódok egy hamispálcával. A láncszemhurokba 3 láncszem sormagasításnak, aztán 10 kétráhajtásos pálca. A végén 3 láncszem, rövidpálcával a láncszemhurokhoz rögzítve. Ezt az egészet ismételni másik 4 láncszemhuroknál is, ezzel elkészül a külső sziromsor (amit a csatos képen lehet jól látni).
A kezdő láncszemgyűrűhöz kapcsolódok egy hamispálcával és az előzőhöz hasonlóan 5-5 láncszemből 5 láncszemhurkot alakítok ki.
Az első láncszemhurokhoz kapcsolódok egy hamispálcával, utána 2 láncszemből sormagasítás következik, majd 6 egyráhajtásos pálca, végül 2 láncszem, amit rövidpálcával kapcsolok a hurokhoz. Kész a középső sziromsor.
A kezdő láncszemgyűrűhöz kapcsolódok egy hamispálcával, majd a gyűrűn körbehaladva a rövidpálcák közé (amikkel a láncszemhurkokat kapcsoltam a gyűrűhöz, 2-2 egyráhajtásos pálcát horgolok, végül a kezdő pálcához kapcsolom egy hamispálcával a zárót. Ebből lesz a belső sziromkör. Az eredeti leírás szerint 22 egyráhajtásos pálca kell ide, de nekem az nem jön ki egyenlően elosztva.
Dőlt betűkkel azt írtam, amit én tettem hozzá a leíráshoz. Lehet, hogy egyébként is így kell érteni a leírást, de - lévén nem vagyok profi horgoló - nekem ez nem egyértelmű.
Az első ajándékba horgolt virágnál véletlenül csak 4 láncszemhurkot készítettem az elején, de mire észrevettem, már több szirom készen volt és nem volt kedvem felbontani. Hogy egyformák legyenek (mivel testvéreknek készültek), a másikat is 4-4 szirmúra horgoltam.
A virágszálaim az általuk választott színű virággal:

A szatyrok szabásmintája
Erzsi kérte ezeknek és ezeknek a szabásmintáját, úgyhogy megerőltettem magam, átrajzoltam A4-es lapokra és beszkenneltem. Íme:
A kinyomtatás sikerességéért nem kezeskedem, én csak úgy tudtam, hogy pár mm margót csinált és így nem lett a minta hajszálpontosan akkora, mint az eredeti, de azért kiindulási alapnak jó lehet.
2013. május 1., szerda
Három blúz
Ezeket nem most varrtam, de csak most készültek a képek. Mert most, hogy jó idő lett, kezdtem újra hordani őket. És szeretném hamarosan bővíteni is a kollekciót. Ugyanaz alapján a szabásminta alapján készültek, mint Emma ünneplős blúzai (első és második), csak éppen 176-os méretben (ugyanis ez lánykablúz (vagy hogy mondják) szabásmintája).
Ez volt az első, nem tudom, pontosan hogy hívják ezt az anyagot, gyűrt (a kedvencem, mert nem kell vasalni), egy kicsit talán műszálas, de a gézanyagra hasonlít.
Ez tényleg gézanyag, szintén nem vasalandó :-)
Ez a kedvenc anyagomból van, a 390-es boltok egyikében vettem, szerencsére már a vásárláskor rájöttem, milyen jó kis anyag és vettem több métert belőle. Emmának is varrtam belőle ruhát, Vandának pedig a gumicérnás fellángolásom idején egy smokkolt blúzocskát.
Akkor erről legyen egy kép a próbababán is, mert mondom, most ez a kedvencem. Így néz ki "élőben".
A három blúz majdnem egyforma, csak az ujjukkal variáltam.
1. A kék csíkosnál követtem teljesen a szabásmintát, de úgy szerintem túl rövid lett az ujja. Visszahajtva készült gumiház, ebbe vékony gumi került.
2. A fehérnél már nem akartam gumiházat, inkább fodrosra hagytam, a szélét sűrű cikkcakkal tisztázva el, a behúzáshoz egy keskeny gumit varrtam rá cikkcakkal úgy, hogy varrás közben meghúztam a gumit.
3. A zöld kockás is fodros (cikkcakkal tisztázva), de két sor gumicérna húzza össze úgy, hogy nem az alsó szál helyére tettem a gumicérnát, mint a smokkolásnál általában, hanem csak ráfektettem a kívánt szorosságnak megfelelő hosszúságú gumicérnát az ujjra, összecsomóztam a két végét és cikkcakkal végigmentem rajta ügyelve arra, hogy nehogy belemenjen a tű a gumicérnába.
Talán nem ártana egy közelebbi kép a háromféle megoldásról.
2013. április 20., szombat
Még két szatyor
Megvarrtam a mindentelnyelő táskák közül a vízállónak az ikertestvéreit. Az egyik "megrendelésre" készült, a másik ajándékba.
Egyrészt nem találtam a ferdepánthoz korábban használt kék anyagot, másrészt nem is baj, ha nem ugyanolyanok, mint az enyém, szóval az újaknak narancssárga lett a ferdepántjuk. Talán még jobban is néznek ki így.
Párnával kitömve:
A szabásminta itt elérhető: http://moniezmegaz.blogspot.hu/2013/05/a-szatyrok-szabasmintaja.html
És az újításom, a címke:
Merthogy jó lenne saját címke, de drága csináltatni. Korábban varrtam a műveimbe (ha el nem felejtettem) hímzett szalagot, a ruhákba már csak azért is, hogy könnyebb legyen megtalálni a hátulját. De gondolkoztam, hogy hogyan lehetne mégiscsak valami monogramos egyedit. Megfordult a fejemben a textilfilccel megírt változat, de a szalagokon néha nagyon hülyén fog a filc. Meg azt hiszem, így varrva elegánsabb :-) És szerencsére MM-et könnyű varrni a kukacolós talppal. Még csak ez a három címke készült, de fogok venni ripszszalagokat különböző színekben, hogy a darabhoz illő színűt tudjak be/rávarrni.

2013. április 9., kedd
Születésnap a lovasiskolában
Ez vajon micsoda?
Ennek a belseje:
Emma születésnapra volt hivatalos, és mivel lovasiskolában volt az esemény, gondoltuk, valami lovas ajándék nem lesz nagy melléfogás, ezért készítettem el ezt a párnát.
A már korábban (egy párnánál és konyhai kesztyűknél) is alkalmazott cirádákat varrtam rá szabad gépi tűzéssel.
A kis kócos közelebbről is:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)